Főmenü

Fenntartja a NIOK.
 

Kedves Adományozóink!

 

Erika részére a www.adjukossze.hu oldalon összesen 164.500 forint gyűlt össze, amiből ki tudta fizetni fogainak pótlását így biztosítva munkahelyi előrelépését.

 

Erika a pénz összegyűlése után azonnal elkezdett fogorvoshoz járni fogai rendbe tétele érdekében, ami sikeresen meg is valósult. Sajnos ezalatt az idő alatt a családnak e kellett hagynia az átmeneti otthont, ahol éltek, így Erika gyermekei a nagymamához kerültek, legidősebb lánya pedig önálló életet kezdett gyermekével. Erika azóta azon dolgozik, hogy megtakarításaiból albérletet találjon, és újra együtt élhessen a család.

 

Erikával és szociális munkásával fél éven keresztül együtt dolgoztunk azért, hogy a Erika tervei valóra válhassanak. A szociális munkás esetvezetési tevékenységét esetmegbeszélő csoporttal segítettük, elkészült Erikával az életútinterjú is. Ez a fél éves munka véget ért, de a programban velünk együtt dolgozó szakemberekkel továbbra is kapcsolatban maradunk, és reméljük, hogy a jövőben még több hajléktalan ember támogatásában tudjuk kamatoztatni tapasztalatainkat.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget minden támogatónknak!



 

Az adjukossze.hu fejlesztője az ExpertWEB Informatikai Kft.