Főmenü

Fenntartja a NIOK.
 

2015.03.02 

Elérkeztünk az Olcsón, öko-tudatosan programunk - utolsó állomásához. A program a Ti, adjukossze.hu oldalon keresztül adott támogatásotokból valósulhat meg a Helló Anyu közösség tér és kávézóban

Ez alkalommal egy kisebb csoportban tartottuk a foglalkozást, ahol házi mosószert és mosogatószert készítettünk a résztvevőkkel. A programon olyan anyák vettek részt, akik munkaerőpiacilag hátrányos helyzetben vannak és akiknek fontos a környezetük és a családjuk egészsége is.

A programunk nagyjából két részből állt. Az első felében a Messzelátó Egyesület tevékenységét mutattuk be, beszélgettünk a városi fenntarthatóságról, olyan módszereket osztottunk meg egymással, melyek a mindennapi életbe könnyen beépíthetők és fenntarthatóbbá teszik azt.

Már a foglalkozás legelején kiderült, hogy a résztvevők - ellenben a tatabányai és monori asszonyokkal - tapasztaltak és jól informáltak voltak, a legtöbben többféle környezetbarát tisztítószert kipróbált már, ám sajnos ezek a szerek nagyon drágák, így nem mindig engedhetik meg maguknak. Mivel a tapasztalt házi asszonyokkal volt dolgunk kevés volt az általános kérdés, viszont sokan érdeklődtek hogyan lehet környezetbarát módon illatosítani a tisztítószereket, mibe lehet beáztatni a nagyon koszos ruhát vagy erősíteni a mosószer hatását - hiszen több­ gyermekes anyák tudják a legjobban, hogy mennyire nehéz a gyerekek ruháit kimosni.

A program második felében elkészítettük a tisztítószereket. Beszélgetve neki láttunk a munkának, mindenki lelkesen vett részt a tevékenységben. A legaktívabb és egyben legfiatalabb résztvevőnk az egyik anyuka két éves kisfia volt, aki nagy élvezettel reszelte a szappant a mosószerhez.

Kiderült, hogy a gyakorlatban mégis tudtunk meglepni a házi asszonyokat a receptjeinkkel és az ott elkészült termékeinkkel. Természetesen az előre kinyomtatott recepteket is osztottunk, amelyen még más, könnyen elkészíthető tisztítószerek szerepeltek.

A végén mindenki haza vihetett egy­-egy palack közösen elkészített mosószert és mosogatószert.


2014.06.11.

Benne vagyunk a TV-ben!

Pontosabban az MTV Zöld tea c. műsorában.  Nézzétek meg az alábbi videót, amit az egyik monori foglalkozásunkon forgattak.


2014.04.17.

Már túl vagyunk a második tisztítószeres képzésen is, mely a Ti hozzájárulásotoknak köszönhetően valósulhatott meg. Nagyon-nagyon köszönjük még egyszer!

Az “Olcsón, öko-tudatosan!” (Adjuk össze) programunk második helyszíne a tatabányai Mésztelep volt, ahol április 17-én egy teljes napot töltöttünk el. Vendéglátóink itt is a Máltai Szeretetszolgálat lelkes munkatársai voltak. A közösségi házban tartottuk a foglalkozásokat, melyet a dolgozók a telepen lakókkal együtt alakítottak ki. A mozaikkal díszített, otthonosan berendezett, egyedire festett teremnél megfelelőbb helyszínt nem is kívánhattunk volna.

Délelőtt a Zöfis (Zöld Fiatalok Egyesület) lányok környezeti érzékenyítő foglalkozást tartottak. Az ismerkedés és figyelemfelkeltés egy mélyökológia játékkal indult, melynek célja, hogy megértsük a (biológiai) sokféleség fontosságát és az élőlények közötti összetett kapcsolati háló jelentőségét. E hálónak mi emberek is része vagyunk, minden mindennel összefügg. Ha például a háztartásban erős vegyszereket használunk és az bejut a közeli patakba, akkor megmérgezi az abban élő békát, eljut a méreg a gólyához, rókához, halakhoz, hatással lesz a vízinövényekre, fákra, esetleg a zöldségekre a kertünkben, ha a patakból locsolunk és végül, ránk emberekre, gyermekeinkre is.

A bevezető játék után beszélgettünk fogyasztói szokásaikról, a reklámokról, becsapós marketing fogásokról, megismertük a tudatos vásárlók 12 pontját. Eközben közösen felfedeztük, hogy egy-egy döntésünknek milyen nagy hatása lehet a környezetre és egészségünkre. Játékok segítségével körbeutaztuk a Földet, hogy megismerjük más népek, kultúrák szokásait, majd közösen elgondolkodtunk mire is van valójában szükségünk a boldogsághoz (ehhez hasonló fotósorozat segítségével).

A résztvevő asszonyok nagyon lelkesek, jól informáltak voltak, szívesen megosztották velünk szokásaikat, háziasszonyként bevált praktikáikat. A monori foglalkozáshoz hasonlóan itt is nagyon jó hangulatban és eredményesen telt el az együtt eltöltött rövid, de annál tartalmasabb idő.

Az ebédszünet körbenéztünk a kb. 2000 fős szegénytelepen. A monorihoz képest hatalmas a telep, viszont itt be van kötve a víz. A legtöbb portához mégis kinti wc tartozik és sokan a közösségi ház fürdőjébe járnak tisztálkodni, valamint itt használhatják a mosó- és ruhaszárító gépeket. Az áramellátás a Máltai Szeretetszolgálat jelenléte és a kártyás előre fizetéses módszer bevezetése óta rendesen működik, viszont a kunyhók többsége egyáltalán nincs szigetelve, a téli hideg idején az egyesülettől igényelhető „kölcsön kályhával” fűtenek a helyiek. Nem csoda, hogy nagy szeretettel látják itt a tenni vágyó önkénteseket.

Az ebéd után belecsaptunk a „zöld” tisztítószerek elkészítésébe. Az alapanyagok gyakran ismeretlenek voltak, így érdemes volt átbeszélni mit miért használunk együtt és mit hol lehet a gazdaságosabban beszerezni. A „főzőcske” során mi is okosodtunk ám. Megtudtuk ugyanis a résztvevőktől, hogy például az egyik legjobb súrolószer a zsíros gáztűzhely tisztítására a só.

Az egész napos programunkon mintegy 20 asszony vett részt, összesen 24-24 liter mosó- és mosogatószert készítettünk, amit 2 literes (újra használt :) ) műanyag palackokban vihettek haza. Kinyomtatott recepteket is osztottunk, melyen más, könnyen elkészíthető tisztítószerek is szerepeltek.

Összességében tehát a pilot program 2. állomása után továbbra is úgy érezzük, volt értelme a kezdeményezésnek. Üzenetünk nyitott fülekre talált a Mésztelepen is, és ami talán még fontosabb, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat és visszavárnak minket. Komolyan gondolkozunk, hogyan lehetne folytatni a munkát a Mésztelepen, Monoron és az ezekhez hasonló más közösségekben.

Következő állomásunk a HelloAnyu közösségi tér és kávézó lesz!


2014.04.07.

Elindult az „Olcsón, ökotudatosan” programunk - mely a Ti, www.adjukossze.hu oldalon keresztül adott támogatásotokból valósulhat meg - első állomása a monori szegénytelep volt.

"Vendéglátónkkal" a Máltai Szeretetszolgálattal konzultálva a monori programot 2 részletben, két délelőtt alatt tartottuk meg. Helyszínként a Nyitnikék Gyerekház szolgált, ami egyfajta ovi/bölcsi, ahova anyukák (vagy nagymamák) járnak be a picikkel. Az ottani asszonyokkal foglalkoztunk.

Március 25. volt az első alkalom, amikor, a tisztítószer készítés bevezetéseként környezeti érzékenyítést tartottunk. Több játékot is terveztünk, melyből végül nagy beszélgetés kerekedett ki a reklámokról és az azok által ránk erőltetett termékek alternatíváiról. Asszonyok jöttek-mentek, pelenkáztak, szoptattak, gyermeket neveltek, de közben figyeltek, véleményt nyilvánítottak, kérdeztek.

Április 2-án tértünk vissza hozzájuk a tisztítószer receptekkel. Ez alkalommal beszélgettünk az alapanyagokról, s kipróbáltunk pár receptet (mosószer, öblítő, mosogatószer, súroló), melyekből haza is vihettek az asszonyok. Sőt, mivel az ottani házak egyikében sincs bevezetve a víz, néhányan ott, a Gyerekházban szoktak mosni, ezért a kapott mosószert azonnal ki is próbálták!

Hogy pontosan hány asszonyt sikerült bevonnunk, nehéz megmondani, hisz azért az ő figyelmüket igen nehéz lekötni, azaz folyamatosan ki-be járkáltak, de összességében közel 20-20 fő fordult meg a teremben, s közülük volt egy 5-8 fős kemény mag, aki végig ott maradt velünk és komolyan érdekelte a beszélgetés. Ráadásul a kapott információk teljesen újdonságszámba mentek náluk. Egyikük sem tudta pl., hogy az ecet a salátakészítésen kívül máshol is használható.

Amiben hiszünk, a példamutatás tényleg működött náluk! Nem a gazdag pestiek voltunk a szemükben, hanem kedves fiatal lányok, akik menő dolgokat csinálnak.

Az eseményről videó is készült a nol.hu jóvoltából:
 

Az eseményen készült fotóink itt tekinthetők meg.

A következő állomás Tatabánya Mésztelep lesz április 18-án. A harmadik, kismamáknak szóló program időpontja még aHelloanyu nyitásától függ. Szurkolunk nekik nagyon, hogy mihamarabb túlessenek a felújításon!


 

2014.04.01.

Múlt kedden kezdtük a környezeti érzékenyítés-sorozatot szegénytelepeken, s holnap térünk vissza öko-tisztítószer készítéssel! Már alig várjuk, hihetetlen nyitottság és érdeklődés fogadott minket az első alkalommal is!

Köszönjük a támogatásotokat, hogy megvalósulhat a projekt, nagy haszna lesz! 


 

(2 kép)


 

Az adjukossze.hu fejlesztője az ExpertWEB Informatikai Kft.