Főmenü

Fenntartja a NIOK.
 
Tábori História
 
1. nap – 07.07.
Fárasztó, hosszú utazás után lassacskán megérkeztek a táborozók. Sok játékkal és közös szentmisével hangolódtunk rá a tábor alapgondolatára: Tegyetek jót, mert tudtok! A közös játék során sikerült „jeget törni”; óriási hahotázások, hangoskodás közepette vettük birtokba a JRSZ műfüves focipályáját. Ízlelőbimbóink vezetésével megtaláltuk leendő csapattársainkat, s nemsokára elhangzott az első csatakiáltás is. Öt csoport verbuválódott össze: Paradicsomgyökerek, Baranycsapat, Gránátalmaevő Füstfoltos Párducok, Vörösek, Sárgarózsa, Szuperpufik. Már most látszott, hogy egy nagyszerű hét elé nézünk. 
 
2. nap – 07.08.
Ma egy igen mozgalmas napunk volt. Villamossal, metróval és busszal jutottunk el Hűvösvölgybe, ahonnan kisvasúttal jutottunk el Normafa dombos-rétes vidékére. Meghallgattuk a hely legendás történetét. A métázás után jót piknikeztünk a szabadban, majd csendes pihenő közben megtudhattuk, hogyan győzte le a nap a szelet, és hogy sok kicsi sokra megy. Ezek után hadjáratra indultunk, hogy legyőzzük az ellenséges szín mindenkori hatalmát a zászlaját elrabolva. Tériszonyunkat leküzdve felmásztunk az Erzsébet kilátó tetejére, ahonnan fenséges kilátás tárult elénk. A János-hegyről libegővel értünk vissza a városba. Otthon gyorsan elpusztítottuk Zsuzsika néni mennyei főztjét, majd megismerkedtünk a tábori posta intézményével. Mindenkinek lett egy őrangyala a tábor idejére. A fárasztó napot közös esti imával zártuk.
 
3. nap – 07.09.
A mai napot a gyönyörű ébresztő dal és a finom reggeli után a parlamentet tekintettük meg. Végigjártuk a gyönyörű termeket, az arannyal díszített lépcsőházakat és láttunk egy csillárt, amiben csak a pókember tud villanykörtét cserélni. Ezután ellátogattunk a Várnegyedbe. Megcsodáltuk a Mátyás templomot, élveztük a panorámát a vártól, láttunk szivárványt. Út közben részt vettünk Sissi királynévá koronázásán, találkoztunk egy pletykás öregasszonnyal, egy szigorú könyvtárosnővel, Mátyás királlyal, Savoyai Jenővel, egy török pasával és magával a köztársasági elnökkel is. A tikkasztó hőségben, így szükségessé vált a húsvéti hagyományok felelevenítése (locsolás :P). A Gellért-hegyben, a Sziklatemplomban vettünk részt a szentmisén. Este a Hettyenfütty zenekar szolgáltatta a talpalávalót és a Hencida néptáncegyüttes mozgatta meg a társaságot. Fáradt testtel, ám feltöltött lélekkel mondtuk el az esti imát, és a Gyökerek Tábor hála fájának újabb darabjai kerültek a helyükre.
 
4. nap – 07.10.
Nehéz ébredés után a Balaton felé vettük az irányt. Úti célunk Tihany; az 1000 éves apátság megtekintése után kipróbáltuk a híres Tihanyi Echo-t, azaz visszhangot, megnéztük a panoptikumot, majd a változatosság kedvéért ezúttal komppal folytattuk utunkat. A Balaton déli partja meleggel és napsütéssel várt minket. Sokat fürödtünk, bohóckodtunk, egyesek még úszni is megtanultak a „magyar tengerben”. A finom lángos után hazafelé indultunk. A buszon a fáradtság ellenére hangos énekkel és gitárszóval szórakoztattuk magunkat a buszsofőr nagy örömére. :D Az élményekben gazdag napot hálaadással zártuk, majd nemsokára minden táborlakó álomra hajtotta fejét, izgatottan várva a még előttünk álló kalandokat.
 
5. nap – 07.11.
Délelőtt megnéztük, ja nem, meglátogattuk a Láthatatlan kiállítást. Egy órára kipróbálhattuk milyen az élet, ha csak halljuk és érezzük a világot magunk körül. Ebédre mindenki nagy örömére megérkezett a PIZZA. Utána visszatértünk a budai várba, ám ezúttal be is léptünk az épületbe. Itt kapott otthont a Magyar Nemzeti Galéria. Csodálatos idegenvezetés után képeslapot és kitűzőt készítettünk. Este pirosra tapsoltuk a tenyerünket a Misztrál együttes koncertjén, hangosan énekeltük velük a Reggeli reggaet és még a hangszereiket is kipróbálhattuk. A nap végén nem maradt el a meghitt esti imádság sem. 
 
6. nap – 07.12.
Szárnyashajóval repültünk táborunk következő célpontja, Esztergom felé. Szent István városát két óra, a csodálatos Dunakanyart is átszelő hajóút után értük el. Meglátogattuk az esztergomi Csiga-biga Bazilikát, akinek a segítségével bebarangoltuk Magyarország legnagyobb székesegyházát, alapjától egészen - 400 lépcsőn át - a kupolája búbjáig. A püspöki palotában elfogyasztott finom rántott husikkal megtelve Visegrádra utaztunk tovább, ahol nagy sikongatások közepette száguldoztunk végig a bobpályán. Ma este sor került a bemutatkozó előadásokra is, amelyre mindenki sokat készült. Énekeken, verseken, helyi táncokon, zengő citera- és furulyajátékon keresztül nyerhettünk bepillantást a történelmi Magyarország sokszínűségébe. Ezt követően a stábtagok is megmutatták színészi és dalszerzői tehetségüket. A jó hangulat megteremtése érdekében bármire képesek voltak, még hatszor eljátszani ugyanazt a darabot is – persze mindig más stílusban. A tábori fa lassacskán lombkoronát növeszt az esti imák keretében, „tápszere” volt a hála és a szeretet. 
 
7. nap – 07.13.
A mai napon Budapest szórakoztató oldalát ismerhettük meg. A napi élményadagot egy, a Saufert Eszti által összeállított játékhalmaz előzte meg. Vajdahunyad vára előtt megismerhettük, milyen egy „helikopter-bevetés”, méghozzá igazi helikopterekkel; valamint forró molekulákat utánozva rohantuk a Városliget füvén. A délelőtt középpontjában a Hősök álltak, a stáb által összeállított akadályversenyen a megszeppent csoportoknak magyar uralkodók domborműveit kellett felismerniük és bátran fel kellett venniük a harcot a mocsárban tomboló tatár seregekkel. Az ezt követő kiadós ebéd után a gyerekek nagy örömére ellátogattunk a sziesztázó állatokhoz az Állatkertbe. Tigrisekkel, fókákkal, medvékkel és komodói varánuszokkal nézhettünk farkasszemet a rácsokon keresztül, de még élő kígyó simogatására is sor került. A városligeti kalandos napot a Fővárosi Nagycirkusz „vérfagyasztó” előadása zárta le. A bohócok, zsonglőrök, atléták csoportja az Antarktisz gyermekei című jeges darabbal szórakoztattak bennünket, ahol mindenféle „hideglelős” mutatvánnyal ejtettek ámulatba minket. Ma is eljött hozzánk a sivatagi postás bácsi, a gyerekek pedig megkönnyebbülten láthatták, hogy halottnak hitt teve segítője is épségben szállítja a leveleket. Nagy nevetések közepette kerültek kiosztásra a titkos és nyilvános üzenetek.
 
8. nap – 07.14.
Ma reggel egy teljesen új dologgal ismerkedtünk meg: sárkányhajózni mentünk a Csepel-szigetre. Húszan ültünk egy olyan hosszú csónakban, amelynek az egyik végén egy sárkányfej volt, a másik végén ugyanennek a sárkánynak a farka. Az orrban ült velünk szemben egy dobos, aki a ritmust adta, amire egyszerre kellett eveznünk. Még egy rövid verseny is kialakult a Gyökerek Hajóhadának két csapata között. Ebédre rántott sajtot ettünk, ami sokak számára ismeretlen volt, de ugyanannyira ízletes is. A tábor utolsó budapesti programjának keretében a Bonbonetti Csokigyárat látogattuk meg, amit több, mint 150 éve alapítottak és ma ez az egyetlen magyar csokigyár. A gyártási folyamatokon kívül magukkal a zamatos termékekkel is megismerkedhettünk: mindenkinek csapoltak egy kis francia drazsét, sőt, még egy útravaló csomagot is kaptuk. Bár fájt a szívünk a búcsúzás miatt, az utolsó közös misénken hálát adtunk egymásért és az egész táborért.
 
Köszönjük mindenkinek a hozzájárulást! :) Jövőre ismét találkozunk!
 


 

Az adjukossze.hu fejlesztője az ExpertWEB Informatikai Kft.